Az amszterdami szakmai utunk egyik legizgalmasabb állomása kétségtelenül az Interface gyárlátogatás volt. A Prointerier és Interface szervezésében, nagyjából egy órányi utazás után érkeztünk meg a világ egyik legismertebb moduláris szőnyeg- és LVT-burkolatgyártójának hollandiai üzemébe, ahol testközelből ismerhettük meg azt a szemléletet és technológiát, amely az Interface termékei mögött áll.
A tervezőcsapattal folytatott előadás során megtudhattuk, hogyan születik meg egy új kollekció vagy akár egy egyedi szőnyegminta. Érdekes volt látni, hogy a tervezési folyamat mennyire szorosan kapcsolódik a természet megfigyeléséhez, a városi környezethez, valamint az emberi viselkedés és térhasználat vizsgálatához. Egy-egy színpaletta vagy mintázat mögött gyakran hosszú kutatómunka és történet áll, ami új perspektívát adott számunkra a burkolatok tervezői szerepéről.
A látogatás második részében betekintést kaptunk a vállalat fenntarthatósági stratégiájába. Az Interface évtizedek óta az iparág egyik úttörője ezen a területen: a korábbi Mission Zero programjuk után ma már azt a célt tűzték ki, hogy 2040-re karbonnegatív vállalattá váljanak. Különösen inspiráló volt hallani, hogy ezt nem karbonkreditek vásárlásával, hanem a gyártási folyamatok, az alapanyagok és a teljes ellátási lánc átalakításával kívánják elérni. Egyre nagyobb arányban használnak újrahasznosított és bioalapú alapanyagokat, fejlesztéseik pedig már ma is lehetővé teszik egyes karbonnegatív szőnyegkollekciók gyártását. Emellett a körforgásos gazdaság elvei mentén működő visszagyűjtési és újrahasznosítási programjaik is fontos szerepet kapnak a stratégiájukban.
A gyárlátogatás talán leglenyűgözőbb része maga a gyártási folyamat volt. Ritkán adatik meg, hogy egy termék teljes életútját végigkövethessük az alapanyagok érkezésétől egészen a csomagolásig. A gyár rendkívül magas fokú automatizáltsággal működik: sok esetben egy-egy gyártósoron csupán pár munkatárs felügyelte a folyamatokat, feladata elsősorban a gépek beállítása és az esetlegesen felmerülő problémák kezelése volt. A gyártás maga szinte teljes egészében automatizált, ami nemcsak a hatékonyságot, hanem a következetes minőséget is biztosítja.
A technológiai háttér mellett legalább ennyire inspiráló volt megtapasztalni azt a profizmust és elköteleződést, amely az Interface működését áthatja. Ritka az olyan vállalat, ahol a fenntarthatóság nem marketingeszköz, hanem a stratégiai döntések és a napi működés szerves része. A látogatás után még inkább érthetővé vált, hogyan tud egy globális gyártó egyszerre innovatív, gazdaságosan működő és felelősen gondolkodó lenni.
És ha már Amszterdam: a városban járva feltűnő, hogy a fenntarthatóság itt nem külön projektként jelenik meg, hanem a mindennapok természetes részeként. A 2050-re kitűzött körforgásos városi működés célja jól rímel arra a szemléletre, amelyet az Interface gyárában is megtapasztaltunk: hosszú távra tervezni, felelősen bánni az erőforrásokkal, és úgy létrehozni valami maradandót, hogy közben a jövő lehetőségeit is szem előtt tartjuk. Építészként különösen inspiráló volt ezt nemcsak előadásokon hallani, hanem a városban és a gyártás kulisszái mögött is látni. Amszterdamban az ember néha azon gondolkodik, hogyan sikerült évszázadokon át házakat állva tartani a víz fölött; az Interface-nél pedig azon, hogyan lehet egy burkolat ökológiai lábnyomát egyre lejjebb szorítani. Két egészen más lépték, mégis ugyanaz a történet: hogyan építünk jövőt — lehetőleg stabil alapokra, még akkor is, ha azok épp cölöpökön állnak.
